A kosarad üres
13
A szárazföldi közlekedés fejlődése
◄
A szárazföldi közlekedés fejlődése
12
►
A Kandó-féle villanymozdony
Már a 19. század végén is léteztek villamos meghajtású vonatok, ám üzemeltetésük számos műszaki problémába ütközött, ami a mozdonyok hatásfokán is meglátszott. Sem az egyenáramú hálózat nem bizonyult hatékonynak, sem az elterjedőben lévő 50 Hz-es váltóáramú hálózat frekvenciája nem felelt meg a korai villanymotoroknak. Saját külön hálózatot üzemeltetni pedig nagyon drága volt. Ezekre a problémákra adott kitűnő választ a magyarországi Ganz cég egyik mérnöke: Kandó Kálmán.
A fázisváltó
Kandó Kálmán találmánya lehetővé tette, hogy a mozdony 50 Hz-es egyfázisú magasfeszültségű
hálózatról üzemeljen hatékonyan. A rendszer előnye, hogy csak egy, és viszonylag vékony felsővezetéket kellett alkalmazni, és a sínek melletti transzformátorállomásokat is csak 40 km-enként kellett telepíteni. A sín szolgált nullvezetékként. A fázisváltó háromfázisú árammá alakította a felsővezetéken érkező egyfázisú áramot,
és annak frekvenciáját is képes volt szabályozni, igazodva a kívánt teljesítményhez. A fázisváltó a kor egyik
legösszetettebb villamos berendezése volt, képes volt arra is, hogy fékezéskor az elektromos energiát
visszatáplálja a hálózatba! Kandó találmányát a mai napig alkalmazzák.
A sebesség szabályozása
A motornak négy állandó sebessége volt (25, 50, 75 és 100 km/h).
Az állandó sebességek között
a hajtómotor forgórészkörébe kötött vízellenállással szabályozták a sebességet. Az ellenállásos szabályzó csökkentette a mozdony hatásfokát, ezért csak gyorsítási, illetve lassítási üzemben használták.
Főmotor
A mozdonyt egy 3 m átmérőjű sokpólusú
aszinkron motor hajtotta, melyet a mozdony
közepén helyeztek el.
Áramszedő
Előtéttengely
Olajkapcsoló
Fázisváltó
Futó kerék
Kapcsolt
hajtókerekek
Hajtóháromszög
Kapcsolórúd
Hajtórúd
